Spirituális tanítások
Ezen az oldalon olyan guruk (mesterek) tanításait olvashatod, akik elérték a jóga célját, vagyis a szat (örök lét) – csid (mindentudás) – ánanda (örök boldogság) állapotát. Tanításaikkal útmutatást adnak nekünk arra, hogy mi is meg tudjuk valósítani az Önmagunkra ébredést, mellyel teljes életet élhetünk úgy, hogy közben áldás vagyunk mások számára. Mestereink: Srí (áldott) Szvámí Sivánanda és tanítványai Szvámí Csidánanda és Szvámí Visnu-dévánanda. A mesterek tanításai között találjuk az ő emelkedett tanítványaik tanításait is. Váljanak teljességetekre! AUM Namó Bhagavaté Sivánandája (Dicsőség az isteni Sivánandának!) AUM Namó Bhagavaté Csidánandája (Dicsőség az isteni Csidánandának!) AUM Namó Bhagavaté Visnu-dévánandája (Dicsőség az isteni Visnu-dévánandának!)
-
Avilai Szent Teréz
Avilai Szent Teréz egy 16. századi szentünk, aki nem csak azt a kegyelmet kapta meg, hogy elérte az ebbe az életben elérhető közösséget Istennel, hanem azt is, hogy tud erről a közelségről, s a teljes ide vezető útról beszélni. Ezen út során Isten nem veszi ki az embert a világból, hanem éppen ellenkezőleg, arra teszi képessé, hogy korának terheit és tragédiáit teljes mértékben átélve, minden körülmények között fel tudja mutatni az Ő szeretetét.
-
Krisna Születésnapja
Augusztus 16-án ünneplejük az Úr Krisna földi megjelenését a Dzsanmastámit. Krisna 5000 évvel ezelőtt járt a Földön, hogy felemelkedést hozzon az emberiségnek. A cikkben bővebben megismerkedhetsz vele.
-
A tiszta szeretet
“A tiszta szeretet azt keresi, hogyan teheti boldoggá a szeretett lényt, s az ő boldogsága hogyan lehet további boldogság forrása. Azért kaptátok ezt a testet, hogy szeretetben éljetek, ez az egyedüli célja a létezésnek. Élj szeretetben! Lélegezz szeretetben! Énekelj szeretetben! Egyél szeretetben! Igyál szeretetben! Beszélj szeretetben! Imádkozz szeretetben! Meditálj szeretetben! Gondolkodj szeretetben! Tevékenykedj szeretetben! Halj meg szeretetben!” – Szvámí Sivánanda Szaraszvatí Az Utak a boldogsághoz c. könyvben egy egész fejezetet találunk a szeretetről, ahol megtudhatjuk, hogy Isten maga a szeretet és a szeretet által válunk mi is istenivé. Sivánanda Mester leírja azt is miről ismerhető fel a szeretet és hova vezet a szeretet: „A szeretet élet. A szeretet öröm. A…
-
Guru Gítá
A Guru Gítá jelentése "A guru (lelki tanító) magasztos éneke". Ahhoz, hogy elérjük az emberi születés végső célját, az örök boldogságot, olyan tanítóra van szükségünk, aki maga már megvalósította azt. Az ilyen tanítót nevezzük Gurunak. A Guru nem a test, ami azt jelenti, hogy akkor is segítségünkre van, ha a fizikai érzékekkel nem tapasztaljuk Őt. A Guru Gítá versei segítenek megnyitni a szívünkent választott tanítónk felé. Amilyen mértékű a mi elfogadásunk és szeretetünk, olyan mértékben tud segíteni, támogatni és felemelni a Gurunk. Ez a mester-tanítvány kapcsolat lényege. Az alábbiakban részleteket olvashatunk e magasztos műből.
-
Guru púrnima üzenet
Idén július 21-én ünnepeljük a Guru púrnimát, a lelki tanítómester napját. Ez alkalomból fogadjátok szeretettel Sivánanda Mester üzenetét.
-
Sivánanda Gítá
Július 14.-én ünnepeljük Sivánanda Mester Nagymegvilágosodásának napját. Ez alkalomból fogadjátok ezt a szép írást önmagáról. Inspiráló, humoros és jó betekintést nyújt egy tökéletes ember gondolataiba.
-
Sivánanda versei
Sivánanda versei nem a hétköznapi értelemben vett költemények: ezek az intuíció szikrái, melyeket elméje megragad és a saját, utánozhatatlanul édes nyelvezetén továbbad. Ezeket olvasva a transzállapot küszöbén állunk. Mivel a versek Sivánanda transz-megtapasztalásának a gyümölcsei, bennünket is ebbe az állapotba juttatnak.
-
Higgy és gyakorolj!
A spirituális fejlődés szoros kapcsolatban áll a hittel – az Istenbe, az írásokba és a Guruba vetett hitünkkel. A hit minden fejlődés alapja. Még az anyagi fejlődés, a találmányok és felfedezések is a hiten alapszanak – az önmagunkba vetett hiten. Az ember meghódította a világűrt. Ha a tudósok, akik az űrutazást lehetővé tették továbbra is csak tűnődtek volna azon, hogy ez vajon lehetséges-e, ha továbbra is megkérdőjelezték volna saját képességeiket, akkor az űrutazás csak egy megvalósítatlan álom maradt volna. Higgy önmagadban. Higgy Istenben. Higgy a Mesteredben. A matematikában, asztrofizikában és a már ismert fizikai törvényekben könnyű hinni, és könnyű egy adott tárgy elérésén dolgozni. A spirituális birodalomban, a láthatatlan törvényekben…
-
Tízmilliószoros nap
Május 31-én Tízmilliószpros nap lesz a tibeti hagyományok szerint. Ilyenkor tízmilliószoros erővel hatnak gondolataink. Ezért érdemes tudatosabban jelen lenni a hétköznapi eseményeinkben. Ezek az alkalmak jó lehetőséget adnak mindannak az elengedésre, ami akadályoz minket és ezzel egy pozitív jövő megteremtésére.