Spirituális tanítások
Ezen az oldalon olyan guruk (mesterek) tanításait olvashatod, akik elérték a jóga célját, vagyis a szat (örök lét) – csid (mindentudás) – ánanda (örök boldogság) állapotát. Tanításaikkal útmutatást adnak nekünk arra, hogy mi is meg tudjuk valósítani az Önmagunkra ébredést, mellyel teljes életet élhetünk úgy, hogy közben áldás vagyunk mások számára. Mestereink: Srí (áldott) Szvámí Sivánanda és tanítványai Szvámí Csidánanda és Szvámí Visnu-dévánanda. A mesterek tanításai között találjuk az ő emelkedett tanítványaik tanításait is. Váljanak teljességetekre! AUM Namó Bhagavaté Sivánandája (Dicsőség az isteni Sivánandának!) AUM Namó Bhagavaté Csidánandája (Dicsőség az isteni Csidánandának!) AUM Namó Bhagavaté Visnu-dévánandája (Dicsőség az isteni Visnu-dévánandának!)
-
A jógaászanákról
A jóga rendszere nyolc angát, azaz tagot vagy lépcsőfokot foglal magába. Ha az alapokat nem fektetjük le gondosan, a felépítmény rövid idő után összeomlik. Ha élvezni akarjuk az ászanák összes spirituális előnyét, akkor először az első két lépcső, a jama és a nijama gyakorlását kell elmélyítenünk.
-
Élet a halál után
Van-e élet a halál után? Minden kor emberét foglalkoztatta ez a kérdés. A választ Szvámí Sivánanda Szaraszvatítól kapjuk az Utak a boldogsághoz című könyvéből.
-
Mindenszentek napjára
Mindannyiunkban ott él a makulátlan szentség. Az emberi születés lényege az lenne, hogy ezt felfedezzük, kibontsuk és átadjuk mindenkinek szeretet, jóság, kedvesség, türelem, elfogadás, szolgálat, stb. formájában. Ekkor eggyé váltunk valódi Önmagunkkal és mindenben-mindenkiben ugyanezt a szentséget látjuk csak. Adjon tisztánlátást, felismerést, békét és örömet ez a nap MINDEN SZENTNEK!
-
Meditáció a 12 erényen
Jellemünk átformálásához Szvámí Sivánanda kiválasztott egy-egy erényt a hónapokhoz, melyeken érdemes meditálnunk és magunkévá tenni.
-
Ez vagy Te!
“Ez vagy Te!” című gyönyörű párbeszéd a Cshándógja Upanisadban (védikus szentiratban) található, mely Szvétakétu és a haldokló édesapja között zajlik. Mindenkinél eljön a pillanat, amikor egy szerette távozik ebből a világból, illetve egyszer mi magunk is elhagyjuk fizikai testünket. Ez a csodálatos tanítás felnyitja a szemünket, megnyugtatja a tudatunkat és megkönnyíti a szívünket. Váljon mindenki teljességére!
-
Örök vallás – Szanáthana dharma
Az alábbi 32 útmutatás az Örök Vallás (Szanáthana Dharma) lényegét tartalmazzák a legtisztább formában. A mai modern ember számára is alkalmasak, még ha kötött munkaidőben is dolgozik. Módosítsd őket, ha kell, hogy illeszkedjenek a saját életstílusodhoz, és fokozatosan emeld az időtartamokat.
-
Málá – imafűzér
A MÁLÁ egy 108 +1 gyöngyből álló imafüzér, melyet a meditációhoz tudunk használni a mantrák ismétlése során. A 108 az univerzum tökéletes száma, ezért ha dzsapázás (mantra ismétlés) közben ennyiszer recitáljuk, akkor a szent hangokkal a legjobb hatásfokot érjük el.
-
Az egészség kincs
Legfontosabb szükségletünk az életben az egészség. Az egészség a legnagyobb kincs mindannyiunk számára. Egészségesnek kell lenned fizikailag és szellemileg egyaránt! Gyenge egészséggel nem érhetsz el sikert az élet egyetlen területén sem.
-
Nemesszívűség, nagylelkűség
A nemesszívűség vagy nagylelkűség szinonimája a jótékonyság. Kikoptatja az önösséget, a kicsinyességet és a félelmet. Sivánanda Mester minden hónapra javasol nekünk egy erény fejlesztését. A jótékonyság annyira fontos, hogy két hónapot is ennek szentel: júniusban és szeptemberben is a jótékonyság áll a fókuszban. Az alábbiakban összegyűjtöttük Szvámí Sivánanda tanításait ebben a témában.