
Avilai Szent Teréz
Avilai Szent Teréz egy 16. századi szentünk, aki nem csak azt a kegyelmet kapta meg, hogy elérte az ebbe az életben elérhető közösséget Istennel, hanem azt is, hogy tud erről a közelségről, s a teljes ide vezető útról beszélni. Ezen út során Isten nem veszi ki az embert a világból, hanem éppen ellenkezőleg, arra teszi képessé, hogy korának terheit és tragédiáit teljes mértékben átélve, minden körülmények között fel tudja mutatni az Ő szeretetét. Fogadjuk tőle az alábbi csodálatos sorokat:
“Istennek nincsen más teste a Földön, csak a tied.
Csak a te lábad viheti őt körbe a világban.
Csak a te kezed végezheti el az ő munkáját.
Csak a te szemeden át áradhat együttérzése erre a meggyötört világra.
Tiéd a láb, melyen Isten jár, hogy jót tegyen.
Tiéd a kéz, mellyel Isten megáldja a világot.
Istennek nincsen más teste a Földön, csak a tied.”
Hasonló idézeteket és tanításokat ide kattintva találsz.
***
VÁRUNK SZERETETTEL
„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.”
– Szvámí Sivánanda„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.”
– Szvámí Visnu-dévánanda
Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.

