
Jógás közösség
Az ember társaslény, ezért minden kultúrában nagyon fontosak a találkozások és kapcsolódások.
A személyes jógás / spirituális fejlődésünket is hatalmas erővel tudja megtámogatni egy biztonságot adó, békés és örömteli közeg.
„A közös szádhana (gyakorlás), tömeges imádság és a közös meditálás felgyorsítja fejlődésünket.”
– Szvámí Sivánanda Szaraszvatí
A fejlődés pedig azt jelenti, hogy a hétköznapi kihívásokban jobban tudunk helytállni, csökken a stresszre való hajlamunk, ellenben növekszik a belső békénk, kiegyensúlyozottságunk. Emelkedik az energiaszintünk és ellenállóképességünk. Szívünk pedig egyre csak tágul.
LEVELEZŐ LISTA
A közösség összefogására jött létre a levelező listánk, melynek segítségével a távolból is tudunk törődni, odafigyelni egymásra: segítséget kérni vagy épp támaszt nyújtani.
A lista által gyorsan elérjük egymást, ezen keresztül elsőkézből értesülhettek programjainkról, vagy megtudhatjátok, ha elmarad egy óra.
FELIRATKOZÁS: joga@szaraszvati.hu
INGYENES és ADOMÁNYOS PROGRAMOK
Közösségünket sok ingyenes programmal, találkozási lehetőséggel is támogatjuk és a havi egyszeri műhelynap pedig adományos:
- Minden héten péntek este közösen tanulmányozzuk a spirituális műveket, melyek segítenek eligazodni a világ zűrzavaraiban, segítenek megismerni az univerzum törvényszerűségeit, ezek alapján pedig megtanulhatjuk a kiegyensúlyozott, elégedett életvitelt. – INGYENES PROGRAM
- Havi kétszer összejövetelt (szatszanga) tartunk: ezeken az alkalmakon inkább a lelkünket és tudatunkat fejlesztjük. A program részét képezi a közös meditáció, mantra-éneklés (kírtana), egy – egy spirituális téma feldolgozása, fényszertarás (áratí) és lakoma. – INGYENES PROGRAM
- Havi egy alkalommal egy napot tölthetünk közös gyakorlással, tanulmányozással „A jóga tudománya műhelysorozaton„, ahol a több időnk van a jóga elméletével is foglalkozni. A rendszeres találkozás, segít elmélyíteni és beépíteni az életünkbe a jóga tanításait. – ADOMÁNYOS
- Az „Ismerkedés a mantrákkal és mantrabeavatás” egy hosszabb tanfolyam, ahol a meditációhoz használatos mantrákkal és hatásaikkal ismerkedünk. A tanfolyam végén kérésre mantrabeavatásban részesülhetünk. A tanfolyam INGYENES, a beavatás a hagyománynak megfelelően ADOMÁNYOS.
Elemelkedjünk együtt!
Várunk végtelen szeretettel!