Szaraszvatí upanisad

Új! Szaraszvatí Upanisad tanulmányozása

A Szaraszvatí Rahaszja Upanisad jelentése „a Bölcsesség Istennőjének titkos tudása”, egy szanszkrit nyelvű szentszöveg, mely a Krisna-jadzsurvédába ágyazva található. Ezzel a szöveggel indiai utazásaink során találkoztunk a Haimalájában Uttarkasiban (Swami Sivananda Seva Samiti) egy kis ásramban (kolostorban), ahol Visnu 1000 Neve mellett ezt is minden reggel recitálják, ezzel indítva a napot az egész világ javára.

A szentírások tanulmányozása a jóga egyik fontos alappillére, amellyel Patandzsali jógamester híres írásában a Jógaszútrákban találkozhatunk, szvádhjája néven: „A tanulmány eredménye a választott felsőbbrendű lénnyel való kapcsolat.”  – Patandzsali Jógaszútra II/44.

Elhoztuk számotokra e nagyszerű titkot, melyet hétről-hétre együtt fejthetünk meg Szaraszvatí Isteni Anya jelenlétével és áldásával.

„A szvádhjája a vallásos írások tanulmányozását jelenti, de a mantrák ismétlését is szvádhjájának tekintik.

„A szvádhjája az önmagukra ébredett bölcsek által írt vallásos könyvek és szent iratok napi szintű tanulmányozása, vagyis a szent könyvek napi olvasása vagy recitálása (patha vagy párájana). A szvádhjája az Átman (Lélek) természetének vizsgálata is, vagyis a „Ki vagyok én?” kérdés kutatása. A mantrák ismételgetését szintén magában foglalja. A szvádhjája egyfajta passzív szatszanga, amikor nincs rá mód, hogy egy mahátmá (nagylélek) élő szatszangájának aktív részese legyél.

Értened kell, amit olvasol, és meg kell próbálnod átültetned a tanultakat a mindennapi életedbe. A folyamatos tanulmányozás és az olvasottak mindennapos gyakorlása elvezet az Istennel való egység felismeréséhez.” – Szvámí Sivánanda

Egy kis ízelítő Szaraszvatí Anyától:

„Az Én tudatosságom ragyog a te világodban,
Mint egy gyönyörű arc a szennyezett tükörben,
Látva ezt a tükörképet, Én magamat benned,
Egyéni léleknek hívlak, mintha véges lehetnék!
Véges lélek, végtelen Istennő,
Ezek hamis fogalmak,
Azok elméjében, akik nem ismerik az Igazságot.
Nincs tér, szerető bhaktám (hívem, tanítványom),
A te Éned és az én Énem között,
Tudd ezt, és szabad vagy,
Ez a titkos bölcsesség.”

– Szaraszvatí Rahaszja Upanisad

Várunk végtelen szeretettel!

A képet Kovács-P. Alex festette: Szaraszvatí – Hálásan köszönjük.

IDŐPONT

Péntekenként 19:30 – 20:30

ÁRA

A program ingyenes.

HELYSZÍN

Személyesen: Jóga Szaraszvatíval és Kiállítóterem: 1111 Budapest, Szent Gellért tér 3, 3emelet. KAPUCSENGŐ: 14

Online: Online óra belépés ide kattintva a meghirdetett időpontban.

JELENTKEZÉS

Kérjük az első alkalommal jelentkezz be.

joga@szaraszvati.hu 
+36 30 589 7874

***

VÁRUNK SZERETETTEL

„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.” 
– Szvámí Sivánanda

„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.” 
– Szvámí Visnu-dévánanda

Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.