Sivánanda karácsonyi üzenete

Sivánanda karácsonyi üzenete

Sivánanda mester mindig megünnepelte az ásramban a Karácsonyt és levélben is elküldte tanításait nyugati tanítványainak. Íme az egyik ilyen, melyből mi magunk is sokat meríthetünk. Váljon kedves teljességetekre!

„Szent karácsony ünnepe közeledik felénk.

Ez alkalomból szerető üdvözletemet, és jókívánságaimat küldöm nektek remélve, hogy az Úr Jézus újjászületik a szívetekben!

Minden emlékezetes esemény, minden megszentelt ünnep és évforduló fontos üzenetet hordoz, egy emelkedett felhívást azok számára, akik meg akarják hallani, és válaszolni rá. Minden alkalommal emlékeztetnek igazi küldetésünkre, vagyis az élet valódi céljára.

A karácsony üzenete a szentlélekben való újjászületésre szólít fel. Emelkedettsége arra ösztökél, hogy keressük az isteni életet, a krisztusi irgalmat, igazságot és tisztaságot. A karácsony igazi örömét akkor ízlelheted meg, ha az isteni tudat, mely Jézusból sugárzott, kivirágzik a szíved rejtett zugaiban. Karácsony az a nap, amikor isteni életet kezdhetsz élni, olyat, amelyet a Nyugat nagy jógija is élt.

Sok karácsony jött és elmúlt már. Sokfelé sokféleképpen ünneplik, de meghallottad-e egyszer is az isteni hívást? Megszületett-e az isteni gyermek szíved Betlehemének jászolában?

A karácsonyi csengők megszólalása halvány reménysugarat jelent arra vonatkozóan, hogy a messiás szellemisége egy nap talán újra teljes dicsőségében fog élni a Föld minden lakójának szívében, de legfőképpen azokéban, akik a világot kormányozzák. A csengők megszólalása arra emlékeztessen, hogy Jézus tanai a történelem során a legerőteljesebben befolyásolták az emberiség gondolkodását. Jóval meghaladták a kort, melyben kihirdetésre kerültek.

Jézus a faji és osztálykülönbségek megszüntetését hirdette. Az emberiség családjának minden tagját Isten gyermekeként tartotta számon, akik egyforma jogot és lehetőséget kaptak arra, hogy békében éljenek, és Őt keressék. Amikor az önzés és kapzsiság elterjedt dolog volt, Jézus a javak egyenlő elosztását hirdette, valamint azt, hogy barátot és idegent egyforma szeretettel vegyen körül az ember, és egyforma együttérzést tanúsítson velük szemben.

Arra szólított fel mindenkit, hogy hagyjon fel a bosszúvággyal, és helyette gyakoroljon megbocsátást és jótékonyságot. Szeresd felebarátodat, mint tenmagad, s akkor egység és harmónia uralkodik majd a Földön. Válaszolj jótettel a rosszért cserébe, mert ha a gonoszság hasonló gonoszsággal találkozik, a gyűlöletnek soha nem szakad vége.

Jézus vallása a szeretet vallása volt, mely a szeretet templomára épült. Isten országa nem a hazugsággal és csalással teli anyagi világban keresendő, hanem azoknak a jó embereknek a szívében, akik alantas énjükön változtatni tudtak. Jézus a belső megtisztulást hirdette. Sőt, tovább ment ennél, s azt mondta, ha valaki be akar lépni Isten országába, le kell mondania a földi gazdagságról és hívságokról. Erősen bírálta a gazdagokat, s kijelentette, hogy „könnyebb átjutnia a tevének egy tű fokán, mint a gazdag embernek elérnie Isten országát”. Azok számára, kik az örök életet keresték, a következőt mondta: „Nem szolgálhatod egyszerre Istent és mammont; mert vagy gyűlölöd az egyiket, s szereted a másikat, vagy hűen szolgálod az egyiket, és megveted a másikat. Hagyj hátra mindent, fogd a keresztet és kövess.”

Jézus a karma törvényéről a következőképpen beszélt: „Ki mint vet, úgy arat.” Gyakran vádolták azzal, hogy túl sokat ígérgeti az eljövendő mennyei áldást, ám ennek ellenére Jézus sokkal inkább a jelenben élt, mintsem valami távoli jövőben. Arra kérte az embereket, hogy éljék a napot jóságban és Isten szolgálatában, s „ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért; elég minden napnak a maga baja”.

Elmondható, hogy 2000 évvel ezelőtt az istenség testesült meg a Földön azért, hogy megmutassa az örök élethez vezető ösvényt, az isteni élet gyakorlásán keresztül. Jézus megtestesítette a három erényt, melyek szatja (igazság), ahinszá (nem-ártás) és abszolút brahmacsarja (cölibátus). Emelkedett életének teljes ideje alatt Jézus úgy élt, mint a legmagasabb rendű Igazság látható kifejeződése. Élő tanúja volt a legfelsőbb valóságnak, mely mindannyiunkban ott lakozik. A külvilággal való kapcsolatában maga volt a megtestesült szelídség. Ahinszától átitatott beszédeiben a bosszúvágyról való lemondásra szólított fel. „Annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki el akarja venni alsó ruhádat, engedd át neki a felsőt is.”

Semmilyen megpróbáltatás, küzdelem vagy meghurcoltatás nem tudta Őt haragossá vagy bosszúvágyóvá tenni. Magánéletében Jézus maga volt a tisztaság. „Amíg nem váltok oly ártatlanná, mint egy gyermek, nem érhetitek el Isten országát. Olyan tisztává kell válnotok, mint az ártatlan csecsemők”. A mennyei tisztaság úgy lengte körül Jézus személyiségét, mint valami égi palást. Élete a dnyána (tudás), bhakti (odaadás) és karma jóga (önzetlen szolgálat) csodálatos ötvözete volt. A józan ész és szív kiegyensúlyozott összhangja, mely cselekvéseiben megnyilvánult, lehetővé tette, hogy élete örök példaként maradjon fenn.

Mindennapi életében Jézus a karma jóga szellemének megtestesülése volt. Egész életében szüntelenül az elesetteket szolgálta. Minden érzése, gondolata, szava és cselekedete mások javát szolgálta. Élete fényes bizonyítékként szolgált, hogy ő egy, a szahadzsa szamádhi (folyamatos tiszta tudat) állapotát elért jógi volt. Ez a nagy risi példáját adta, milyen egy megingathatatlan bölcs, melyet India szent könyve, a Gítá ír le. Jézus minden percben az Én-ben merült el, s tökéletes egyensúlyban tudott maradni az ellentétpárok között. Élete során egyetlen pillanatra sem veszítette el nyugalmát. Nem adta át magát sem a túláradó örömnek, sem a bánatnak. Barátra és ellenségre egyenlően tekintett, mindig csak a köz jólétét tartva szem előtt. Ez a tökéletességet elért sziddha Purusa (tökéles Lélek) megtestesítette a „minden kötelességedet elhagyva, egyedül Bennem találj menedéket” (Bhagavad Gítá XVIII./66) emelkedett állapotát.

Bizonyára tudjátok, hogy Jézus megszületésekor egy ragyogó csillag jelent meg az égen, s vezette a Három Királyokat az isteni gyermekhez. Ugyanez a karácsonyi csillag vezessen el benneteket is az isteni élethez, melyet Betlehem titokzatos jógija testesített meg! Légy te is hasonlóképpen az élő valóság, a makulátlan tisztaság és a fennkölt isteni irgalom megtestesülése! Fedezd fel isteni Énedet! Éld az isteni életet! Amíg az emberek szívében tovább él Jézus eszménye, és meg akarják hallani jóságról, alázatról, tisztaságról, szelídségről, és a minden lény iránt egyformán táplált önzetlen szeretetről szóló üzenetét, addig biztosak lehetnek, hogy boldogság, bőség, jólét, biztonság és béke kíséri életüket. Jézus szeretetet és irgalmat hirdető evangéliuma mellett a szilárd hit és kitartás lehet az alapja életünkben a boldogságnak és a békének. A krisztusi alázat, csendes béketűrés, egyszerűség, tisztaság, mindent átölelő szeretet és mély áhítat a garancia arra, hogy az emberiség egy nap képes lesz feltámadni abból a „civilizált” állapotból, melybe az utóbbi évtizedek során egyre mélyebben belesüllyedt.

Ó drága barátom, téged is elemészteni készül a gyűlölet, félelem, kapzsiság, féltékenység, harag, ellenségeskedés és kölcsönös pusztítás pokoli tüze? Te is készülsz eltűnni a csalóka, anyagias élet kohójában? Határozd el, hogy most rögtön irányt változtatsz, és ezen a szent napon hátat fordítasz a sátáni kísértésnek! Gyógyulj és tisztulj meg az isteni élet vizében, mely a legszentebb forrásból, az Úr Jézusból ered. Töltsd fel bensődet az örök üdvösség fényével! Frissülj fel a krisztusi tudat életadó elixírjével!

Jézus a béke hercege volt. Mindazon dolgok, melyek a béke megtapasztalásához elvezetnek, akár az egyén, akár az univerzum szintjén, kapcsolatba hozhatók a királyok ez isteni királyával. Bármely gondolat, szó vagy viselkedésforma, mely a béke állapotát megzavarja, egyben az isteni irgalom testet öltött formájának megtagadását jelenti, valamint a saját összeköttetésünk megtagadását az istenséggel. Szent karácsony alkalmából azt kívánom mindenkinek, hogy szívében ébredjen fel a krisztusi ideál tudata. Határozd el, hogy az igaz életet éled, amit Jézus hirdetett hegyi beszédében. Ebben a felejthetetlen üzenetben egy mintát adott a kezünkbe, mellyel az isteniség már a földön elérhető. Ha ezt követjük, a durva anyagi létből felemelkedhetünk a transzcendentális isteni létbe. A Védánta legmagasabb szintű tanításait találjuk itt, a legegyszerűbb szavakkal kifejezve: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.” Örvendezzünk hát! Ünnepelni mindig nagyon jó dolog, mert ilyenkor örömöt és boldogságot sugárzunk a világnak, de örvendjünk legfőképpen abból az alkalomból, hogy ezen a napon eljött Ő közénk, aki az üdvösséghez vezető utat megmutatta nekünk. Nektek, akik a jóga szent ösvényét járjátok, és az isteni életet keresitek, különleges felelősségetek van. Meditáljatok az Úr Jézuson, idézzétek fel a tanításait és gyakoroljátok életadó útmutatásait. Jézus tanításait mindenki követheti, vallásra való tekintet nélkül. A Mennyek Országáról szóló tana teljes belső változást kíván, a földi élettől való tökéletes megtisztulást.

Az igaz vallás az adok-kapok szellemében virágzik. Minden embernek erőfeszítést kell tennie, hogy olyan alázatossá és megértővé váljon, mint maga Jézus.

Krisztus, Krisna, Buddha, Mózes és Mohamed mind ugyanarra a helyre vezetnek el bennünket, a szeretet mennyországának kapujába. Ez a szeretet nem ismeri el a gyűlöletet, mint ahogy a nap fénye sem ismeri a sötétséget. Az Úr Jézus jelenjen meg nektek! Legyetek mindannyian tanításának élő példái! Legyetek az Úr igaz, hithű követői!

Jézus áldása legyen veletek!”

– Sivánanda

Hasonló tanításokat ide kattintva találsz.

∗∗∗

VÁRUNK SZERETETTEL

„A Jóga gyakorlásával megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.” 
– Szvámí Sivánanda

„Bárki jógázhat, nem számít, mennyi idős, milyen vallású, milyenek az anyagi és egyéb körülményei. Fiatal vagy öreg, beteg vagy egészséges – mindenkinek hasznára válhat ez az évezredes tudomány.” 
– Szvámí Visnu-dévánanda

Látogass el a FACEBOOK oldalunkra is, ahol folyamatos friss híreket és tanításokat olvashatsz a jógával kapcsolatban.